2015. november 19.

Bakínó

Színes tavalyi bakjával, Damjanich tábornokkal igen elégedettek voltunk, hiszen két gyönyörű kiskecsót köszönhetünk neki. Akik amúgy kiválóan vannak, bár nőhetnének kicsit jobban is, de legalább szélesednek, szép kövérek mindketten. És állati jó fejek, bújósak, kedvesek. Biztos, hogy nagyon meg fogom őket siratni, ha eljön a végnapjuk.
Színes nagyon jól tejelt: elválasztás után napi 3 liter tejet adott. Ebből készítettünk jócskán sajtot is, mindenféle ízesítéssel: lett natúr mellett színesborsos, snidlinges, lilahagymás, fokhagymás, diós, csípőspaprikás, egyik finomabb mint a másik. És közben isszuk a kecsketejet is, annyira hozzászoktunk, hogy minap Pesten jártamban kiöntöttem egy fél doboz bolti „tehéntejet”, mert nagyon fura volt az íze. Aztán rájöttem, hogy ilyen az íze és kész.
Már tavasszal gondoltuk, hogy ismét Damjanich tábornokhoz fogunk fordulni, ha itt lesz az ideje, amikor kaptuk a hírt, hogy Damjanich tábornok nincs többé, elvitte a tetanusz. Amúgy is, annak a kisfalui tanyának az állatállománya elköltözött Szomszédfaluba, oda meg bajos lett volna Színest elvinni. Akkor már Szlovákfalu közelebb van, de ott is éppen akkortájt pusztult el a bakkecske. De lett új! Így nem nagyon volt választásunk: az ottani kecskés emberrel beszéltük meg, hogy alkalomadtán őt keressük fel.
Kb. két hónapja úgy tűnt, hogy eljött az alkalomadta. Lajosom át is ballagott Színessel, de Bakínónak (ez a neve az ottani bakkecskének) nem volt ínyére a dolog, nem ugrotta meg. Vártunk, vártunk, közben Színes elkezdett apasztani, már csak 1 liter tejet adott naponta, át is tértünk a napi kétszeri fejésről az egyszerire. A héten pedig már még kevesebbet adott: csak fél litert. Elkezdtünk gondolkodni azon, hogy végleg elhagyjuk a fejést, most már a jövő évi tejre koncentrálunk.
Lajosom most kivételesen itt volt három hétig (hogy miért, az egy külön történet lesz), de tegnap este már muszáj volt a munkája után is nézni, mert már türelmetlenül várták: elment Pestre. És ahogy kitette a lábát, bezártam a kecsókat, és Színes elkezdett mekegni. Először azt hittem, valami baja van, megnéztem, de evett rendesen és közben mekegett rendületlenül. Rájöttem, hogy eljött az idő. Még éjjel is mekegett, aztán meg hajnalban is már mekegett. Reggel nem is érdekelte az abrak, fejni egyáltalán nem engedte magát, csak mekegett. Megnéztem a péráját: pont olyan piros és duzzadt volt, mint amilyennek ilyenkor lennie kell. Nem volt mese: menni kellett Szlovákfaluba. Gyalog. 4 km oda, ugyanannyi vissza.
Szerencsére nagyon szép idő volt ma, összeszedtem mindent, amire szükség lehetett, biztos ami biztos alapon lámpát is tettem be és elindultunk. Odafele szinte repültünk, Színes végig húzott. Semmilyen ennivaló nem érdekelte, éppen csak három falevelet evett meg útközben. A megbeszélt időben ott is voltunk gond nélkül, a kecskés ember már ott várt Bakínó mellett. Megfogta Színes pórázát és odavezette Bakínóhoz. Eleinte inkább csak udvarolgattak egymásnak, Színes talán még jobban is, mint Bakínó, de hát ilyen időket élünk: manapság a lányok (is) udvarolnak. Emberünk azt mondta, akkor van meg, amikor a nőstény összeesik és ő három ilyet szokott megvárni. Egy negyed óra alatt meg is lett a három ilyen.
Gyengébbek kedvéért: Bakínó van fölül
Utána még egy darabig maradtunk, a két kecske szagolgatta egymást, de addig-addig, hogy lett egy negyedik ilyen is. De nem is ilyen, hanem még ilyenebb. Láthatóan Bakínó úgy telepakolta Színest, hogy nemhogy összerogyott, de még egy jó ideig rogyadozott.
Nagy a szerelem
Elégedetten távoztunk – volna, ha Színes is akart volna. De amennyire odafele ő húzott engem, visszafele nekem kellett húznom őt. Szinte végig.
Húzni kellett
Viszont már érdekelték a levelek is, az útmenti almafáról lehullott alma is. Indulástól számított 3 óra elteltével értünk haza, részemről hullafáradtan. És büdösen. Fúúú! Volt ám Bakínónak egy szaga! És rendesen átragasztotta Színesre, ő pedig valamelyest rám. Úgyhogy szükségesnek láttam a teljes ruhatáramat és vele együtt magamat is bepakolni a mosógépbe. Itthon most csend van és béke: Színes már nem mekeg.
A fejleményeket pedig várjuk tavasszal.

Másnapi utóirat: Színes még mindig bűzlik, ami rendben is van. Ma hagyta magát megfejni, de a tejet is büdösnek éreztem. Fölforraltam, úgy tűnt, elment a bűze, tettem a kávémba. Tévedtem. A kávét rég megittam, de a bűzzel tele van mindenem, főleg az orrom. Boá.

5 megjegyzés:

  1. Kecskeszex live :) akkor 150 nap múlva izgatottan figyelünk...
    Télre nekem is nyári beszámolós terveim vannak, parasztiában ez már csak így megy.

    VálaszTörlés
  2. Ide járok hozzád kecskészni, és nagyon örülök a beszámolónak. Hős vagy! Míg kecskékről álmodoztam és olvasgattam, nem tudtam elképzelni, mi lehet az a szag, amiért azt mondják, közeli és jószomszédság esetén ne tartsunk bakot. Aztán nyáron a mókikkal Orfűn fürödtünk, és elvesztette az orrom a bakkecskeszag szüzességét. Még mindig érzem... Nem lesz nekünk kecskénk. Gödölye sem, de azért álmodozom, nálad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondta is a kecskés ember, hogy nem szeretik őt a szomszédságban :) Nem tudom, mikor múlik el ez az érzés. Tavalyról ilyenre nem emlékszem, igaz, akkor nem fejtük Színest.
      Bakkecskénk nekünk sem lesz, az tuti :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...