Szerelmi légyott

Még mindig tanuló státuszban vagyunk kecske-ügyben, így azt sem tudtuk, hogy-mint fognak a lányaink pározni. Mindenesetre amikor nyáron találkoztam a falubeli nagyobb léptékű állattartóval, megkérdeztem tőle, levihetjük-e majd hozzá a lányokat és igen. De akkor már azt is megkérdeztem, hogy honnan tudjuk, hogy mikor kell, de erre nem tudott válaszolni. Nála hatalmas területen, paradicsomi körülmények között együtt élnek kecskék, birkák, baromfiak, elkülönítve a disznók. Fiúk-lányok vegyesen. És ők pontosan tudják, mikor mit kell tenni, meg is teszik. Az ott dolgozók csak időnként megállapítják, hogy ismét szaporodott az állatállomány.

Másoktól, tapasztaltaktól is kérdeztük, hogy honnan fogjuk tudni? Mindenki azt mondta, hogy ilyenkor összetéveszthetetlen a viselkedésük, észre fogjuk venni. Na de honnan? Aztán szépen megállapítottuk, hogy idén erről lemaradtunk, hiszen annyit sikerült kiderítenem, hogy a kecskék általában októberben, ritkán novemberben szoktak párzani. Bántuk is, meg nem is, mert egyik oldalról azt hallottuk, hogy az idei kecske még fiatal ehhez, másik oldalról pedig azt, hogy ha már egyből az első évében párzik, akkor az megnöveli a későbbi termékenységét. Az viszont egyértelműen látszott, hogy Pihe lesz ebben az éllovas, lévén sokkal fejlettebb, mint Színes, meg tudjuk is róla, hogy 1-2 hónappal idősebb.
Ehhez képest a héten Színesnél tényleg egyértelmű volt, hogy megváltozott a viselkedése. A legfeltűnőbb az volt, hogy folyamatosan mekegett. Azt pedig én már a múlt héten észrevettem, hogy a már nem fiú fiúk elkezdtek egymással versengeni, egymást öklelni.
Így Lajosom pórázra fogta Színest és leballagott vele a telepre. Ott pedig egyértelművé vált a gyanú: a legnagyobb bak, Damjanich tábornok (mert ez a neve) egyből hatalmas szerelemre gyúlt Színes iránt. Ettől kicsit aggódom, mert jelentős a méretbeli különbség és van is ott Színeshez méretben jobban illő, kisebb bak is, de Damjanich tábornok teljesen kisajátította Színest, nem engedett a közelébe mást.

Az udvarlás érdekesen zajlott: Damjanich tábornok először furcsán fölhúzta a felső ajkát.

Utána valami furcsa hangot adott ki, közben nyújtogatta a nyelvét, majd megmerevedett kitolt nyelvvel.

A fényképezőgépre is gerjedt

Színes pedig emelte szépen a farkát.

Eztán megtörtént a villámaktus. Hogy hányszor, azt nem tudjuk, mert Lajosom otthagyta Színest, csak délután ment vissza érte. Nem volt egyszerű elhoznia, mert Damjanich tábornok nem nagyon akarta elengedni, de végül csak sikerült. És hogy a nap hogy sikerült, az majd 5 hónap múlva kiderül.
A történet szépséghibája, hogy ugyan én mesélem el, de én is csak hallottam róla, meg a képeket, videókat láttam, amiket Lajosom készített. Ugyanis Anyukám itt a nagy karácsonyi készülődésben ismét kórházba került, szerencsére csak 4 napra, de emiatt én Pesten ragadtam, csak tegnap érkeztem vissza. És úgy látom, Színes túl van a párzáson, mert már se nem mekeg, se nem emeli a farkát. Annyira nem emeli, hogy alánézni sem tudtam, hogy lássam, mi a helyzet odalent.