2014. december 19.

Szerelmi légyott

Még mindig tanuló státuszban vagyunk kecske-ügyben, így azt sem tudtuk, hogy-mint fognak a lányaink pározni. Mindenesetre amikor nyáron találkoztam a falubeli nagyobb léptékű állattartóval, megkérdeztem tőle, levihetjük-e majd hozzá a lányokat és igen. De akkor már azt is megkérdeztem, hogy honnan tudjuk, hogy mikor kell, de erre nem tudott válaszolni. Nála hatalmas területen, paradicsomi körülmények között együtt élnek kecskék, birkák, baromfiak, elkülönítve a disznók. Fiúk-lányok vegyesen. És ők pontosan tudják, mikor mit kell tenni, meg is teszik. Az ott dolgozók csak időnként megállapítják, hogy ismét szaporodott az állatállomány.

2014. november 13.

Úgy szép, ha zajlik

És zajlik bizony rendesen, nem lehet okunk panaszra. Annyira zajlik, hogy állandóan meg akarom írni ezt is, meg azt is, aztán rendre elmarad, mert a nagy zajlásban egyszercsak bezuhanok az ágyba és már szuszogok is. Úgyhogy most jöjjön egy zanza.

2014. október 21.

Ez egyszer díjaztak

Még nyáron történt, hogy egyik nap a Facebookon találtam egy figyelemfelhívást, miszerint az itteni Leader egyesület fotópályázatának határideje másnap 10 óra, le ne maradjon senki! Ezt a fotópályázatot azért hirdették meg, mert meg akarnak jelentetni egy olyan kiadványt, amit az egyesülethez tartozó 13 településről szól és a helyben lakók írják, az ő fényképeik szerepelnek benne. A pályázat első díja 5000 forint. Nem is gondoltam én sem nyereményre, sem pályázatra, csak arra, hogy nehogy Kisfalu kimaradjon ebből a kiadványból!

2014. október 16.

Majd ha fagy!

Borzasztó a szúnyoghelyzet, ami nem is csoda, akkora áradás és olyan sok víz után, ami idén volt. Igazából az a csoda, hogy csak most lett rengeteg szúnyog, egész nyáron nem volt. De most szinte elviselhetetlen. Bár, a szúnyogriasztó kétség kívül még elviselhetetlenebb, legalábbis számomra. A szaga is, de főleg a tudat, hogy vegyszerezem magam. És majd csak nem fújkálhatom magam furtonfurt, amikor kimegyek a kecskékhez? Akkor a legszörnyűbb, amikor kiviszem, vagy beviszem őket. Amíg a nyakörvükre rakom a pórázt, a rohadt kis dögök mind megtalálnak és zümmögnek a fülembe. Nem mondom, azt sem csípem, ha megcsípnek, de az mind semmi ahhoz, ha a fülembe zümmögnek! És nincs szabad kezem, hogy csapkodjam őket. Áldott civilizáció és áldott szúnyogháló, amitől lehet úgy szellőztetni, hogy ne jöjjenek be!

2014. október 8.

Már nem is számolom

Nyáron rászoktam arra, hogy számoltam, hány nap telt el úgy egybefüggően, hogy nem esett az eső. Négynél tovább sosem jutottam, de a négy is ritka volt. Azt nem számoltam, hogy hány nap telt el úgy egybefüggően, hogy minden nap esett eső, ha nem is egész nap. Valószínűleg az megdöntötte volna a négy rekordot. De már egy ideje nem foglalkozom ezzel. Ha azt ígérik, hogy most aztán már tényleg jön a jó idő, akkor általában már másnap visszakoznak, hogy na jó, jön majd, de most még nem. Majd. És akkor, ha jön, akkor végre sokáig fog tartani. És ha meg is jön egyáltalán, eltelik 2-3 nap és újra esik. Mostanában már a négyet sem éri el. De legalább ezek, amik most esnek, nem jelentős mennyiségek, csak el ne kiabáljam! Csakhogy hiába a kicsi mennyiség, pár csepp is elég, hogy nagy sár legyen, csak csúszkálva lehessen közlekedni az udvaron. Ahogy Vince mondta: sárnak nem kell sok víz. Igaz, ezt a falubeli alkoholistára mondta egyszer, de most igaz a kertre, a falura, az országra.

2014. szeptember 15.

Végleges költözés

Ez is megtörtént: tegnap véglegesen kiköltöztünk a pesti házból. Pesttől nem váltunk el véglegesen, Lajosomat eléggé odaköti a munkája, én is megyek oda hébe-hóba, munka miatt is, Anyukám miatt is. Ezért berendeztünk magunknak ott egy pici lukat, hogy ha ott kell aludni, legyen hol. Pontosabban egyelőre csak bezsúfoltunk oda mindent, el még nem pakoltunk semmit. És bedobozoltunk a pesti házban rengeteg ruhát és egyéb holmit, aminek a felét ott is felejtettük. És még messze nem dobozoltunk be mindent, majd apránként engedélyt kérünk az ifjaktól, hogy ezt pótoljuk.

2014. szeptember 11.

13 év

Házvásárlásos évforduló van. Szerencsétlen szám vajon most nálunk a 13? Nem vagyok ezirányban babonás, hiszen 23-24 évig laktam 13. házszám alatt. Mégis: ennek a 13. évnek a felére rányomta a bélyegét anyukám betegsége, majd otthonkeresése. És ebben a 13. évben olyan pocsék nyarunk volt, mint még sosem. Volt már árvizes nyarunk (2002), esős nyarunk (2010), de árvizes és esős egyben még sosem. Viszont: ebben a 13. évben költöztünk (költöztem) el Kisfaluba. Amit a hétvégén szándékozunk véglegesíteni: csak azért töltjük Pesten, hogy végleg kiköltözzünk a házból, az ifjakra hagyva azt.
Ma hallottam a rádióban, hogy szeptember 11-e nem csak a terrortámadás napja, hanem egy másik jelentős eseményé is: 1989-ben ezen a napon nyitotta meg Magyarország a nyugati határát, lehetővé téve ezzel az NDK-s állampolgárok távozását. És ez a lépés indított el egy olyan folyamatot, aminek következtében most már bármikor átbringázhatunk vagy átsétálhatunk, átautózhatunk Szlovákfaluba. Ez ránk sokkal nagyobb hatással volt, mint a tornyok lerombolása.
És természetesen mivel mással is ünnepelnénk ezt a napot, mint esővel?

2014. szeptember 6.

Egyedül a bajban

1. Múlt vasárnap kora délután Lajosom elment, egyedül maradtam az állatokkal. 6 óra körül nagy robajt hallottam kintről valahonnan a tetőről. Kimentem: az egyik cserép hosszában kettétört és a fele leszánkázott az ereszcsatornába, a tető pedig lyukas maradt. Miközben esett az eső és mondták is még az esőt. A létra Pesten (ott is ki kellett a sok eső miatt takarítani az ereszcsatornát), de ha itt is lett volna, én bizony föl nem mentem volna. Szántóvetőt hívtam hirtelen, hogy tanácsot adjon és ő mondta, amiről mi mindketten megfeledkeztünk, hogy hiszen nálunk a cserép alá fólia van téve. Na, ettől kissé megnyugodtam, de ettől még a tető lyukas maradt és én egyedül voltam. Végkifejlet: Lajosom miután megjött, végigjárta a falut, hogy kitől kérhetne kölcsön létrát. Nem talált senkit otthon, amikor hirtelen a homlokához csapott: hiszen van még egy egyszálú létra lent a pincében! Ha ezt tudtuk volna, Szántóvető már rég kicserélte volna a cserepet. De szerencsére úgy tűnik, nem áztunk be.

2014. szeptember 5.

A legnagyobb árvíz

Amióta elkezdtem a blogot írni, azóta van a tarsolyomban jó néhány régen történt eset, amit majd egyszer megírok. Köztük van a 2002-es nagy kisfalusi árvíz is. De azt nem gondoltam, hogy egyszer csak szinte élőben (na jó, 4 napos késéssel) fogok beszámolni egy még nagyobb áradásról.

2014. augusztus 31.

Színes és Pihe

Csütörtökön megjöttek a lányok is, egyelőre ketten. Az ő érkezésüket még az idei nyári második lakodalomban, amin rész vettünk, beszéltük meg. Őket elhozni kicsit bonyolultabbnak tűnt, mert kb. 100 km-ről jöttek. Ezért csak az autós szállítás jöhetett szóba, amitől kissé tartottunk. De Lajosom kitalálta a megoldást: a kombi autónk csomagtartójába betett két nagy műanyag ládát és remélte, hogy majd benne maradnak. Ezekkel, valamint két nyakörvvel és két karabinerrel ellátott lánccal érkeztünk meg értük. Ott derült ki, hogy végül két ugyancsak szarvatlan, viszont csengettyűs kecskét kapunk, egyikük fehér, ő áprilisi születésű, a másikuk barnás, ő május eleji. Mindketten szép kövérkék, különösen a fiúkhoz képest.

2014. augusztus 25.

Góré és Bütyök

Még valamikor nyár elején (de mégis csak három bejegyzéssel ezelőtt) a levegőben hagytam kétszer is, három pontot … Az egyik arra vonatkozott, hogy lehet, hogy mégis lesz a falunapon palacsinta annak ellenére, hogy mi nem leszünk itt, na nem lett, tehát ez lezárva. A másik pedig arra vonatkozott, hogy nem költözünk még véglegesen Kisfaluba, hacsak … Most ezt a másodikat fejtem ki bővebben, de hogy le ne rágjátok izgalmatokban tövig a körmötöket, elárulom, hogy a végkifejlet a végleges költözés.

2014. augusztus 13.

Nagy idők járnak

Ha jól emlékszem, említettem már, hogy ezt a kifejezést Erdélyben tanultuk: nagy idő van. Nagy vihar idején szokták ezt mondani. És valóban, mostanában igen gyakran van nagy idő, de nem csak az időjárásban, az életünkben is. Ha eddig igaz volt ránk, hogy nálunk rendesen zajlik az élet, akkor most ez fokozottan igaz. És még sokkal inkább zajlana, ha több idő jutna mindenre, például blogírásra is.

2014. július 13.

Főzőházavatás

Nagyon elmaradtam (ismét) az írással, de mentségemre legyen mondva, szemernyi időm nem volt rá, mert folyton történt velünk valami. Eleinte egy lakodalom (bátyám lányáé, tehát igen közeli a rokonság) tartott minket lázban, majd egy hétig nyaraltunk Keszthelyen (és csak a fele időben szakadt az eső), ami igen jólesett mindannyiunknak és netet még távolról sem láttunk ezalatt. De most már túl vagyunk ezen is, azon is és éppen ideje elmesélnem, mi történt az utóbbi időben. Hiszen holnap már egy hónapja lesz, hogy fölavattuk a főzőházat.

2014. június 23.

Félig költözés

Vagy inkább még félig sem. Ha ki kéne jelölnöm az elköltözésem napját, akkor az a mai nap lenne. A probléma ezzel csak az, hogy ez a költözés még nagyon ideiglenes. Ahogy a végleges költözés is. Beszélgettünk erről sokat Lajosommal és abban maradtunk, hogy végleges költözés helyett mondjuk inkább azt, hogy mostantól fogva jelentősen többet fogunk Kisfaluban tartózkodni, mint Pesten. Hacsak …

2014. június 12.

Ez kerekedett ki

Nem panaszkodom a hétvégémre. Eleve a lelkiállapotom hatalmasat javult attól, hogy kiírtam magamból – mondta is már Egyik Kedves Rokon, hogy jó terápia ez. Miután elküldtem a bejegyzést, anyukámat is fölhívtam (nehezen szánom rá magam, mert nagyon nehézkes a beszéde), ez is megnyugtatott. Aztán pedig megtelt a falu, jöttek sorban az emberek, akik sorban mind megdöbbentek, hogy Lajosom képes volt engem otthagyni egyedül, autó nélkül. A megdöbbenéseket pedig meghívások követték, alig voltam otthon (ennek Pörc látta kárát), jószerivel főznöm sem kellett, mindig hol vacsorára, hol ebédre kaptam meghívást.

2014. június 6.

Lelkiállapot

Itt ülök Kisfaluban a laptop előtt, a lelkemnek szárnyalnia kéne és nem teszi. Ilyen még sosem fordult elő: szívesebben lennék Pesten, mint itt. És ennek csak az egyik oka az, hogy egyedül vagyok és maradok is egész hétvégén.

2014. május 18.

Sárban tapicska


Anyukapátyolgatás miatt ez a tavasz úgy ment el mellettem, hogy szinte észre sem vettem. Persze érzékeltem én, hogy egyre jobb az idő, lehet bringával menni a kórházakba látogatni, meg hogy egyre több virág nyílik, lehet belőlük a kórházba vinni, de mégsem fogtam föl, hogy tavasz van, sőt, mindjárt itt a nyár. Nem kapott el idén a szokásos tavaszi várakozás, hogy gyerünk már ki a kertbe! Azért az eszem tudta, hogy vannak tennivalók, ezért is történt meg a kert marózása, meg ezért vetettem el még aránylag időben a tavaly bevált pillepalackokba a paradicsom-, paprika- és zellermagokat. Aztán ezekre már messze nem fordítottam annyi figyelmet (mert másra kellett), mint tavaly, úgyhogy azt is csak észleltem, hogy a kikelő paradicsomok között dúl a palántadőlés, így azokat újravetettem, ugyanabba a pillepalackba, hogy lesz ami lesz. Közben meg sopánkodtam, hogy idén nem lesz elég paradicsomom. A palántákat hol locsoltam, hol nem; hol kivittem napfényre, hol nem; ha kivittem, akkor hol kint felejtettem éjszakára, hol nem. De csak túléltek mindent, így a múlt hét végén eljött az ideje, hogy kiültessem őket.

2014. május 9.

Csak ülök és mesélek


Csak ülök a számítógép előtt, így péntek este, Pesten. Pedig ott kellene lennem, de Lajosomnak ismét nagyon fontos koncertje lett ma. Így holnapra halasztottuk az indulást, így lett itt egy ülős estém, így aztán mesélek. Mesélek néhány dolgot, amivel nagyon el vagyok maradva és mind-mind megérnének egy külön bejegyzést.

2014. április 18.

A harangok Rómába mentek

Nincs is ebben semmi különös, szokásuk ilyentájt a harangoknak, hogy Rómába menjenek. Csakhogy a kisfalusi harangok már nagyon régen elmentek Rómába, már nem is emlékszem, mikor, de talán már a múlt évben. Azóta hallgatnak. A motor, ami harangozott, akkor adta meg magát végleg és elkerült egy szerelőhöz, aki a jelek szerint nem siet megcsinálni. Amikor a csajos hétvége volt, én Lajosom megüzente velem, hogy ő megcsinálná újra, de a papunk azt mondta, most már majd csak elkészül. Hát azóta sem készült el. És amint hallottam, a hívek emlegetik is Lajosomat, hogy ő már biztos régen megjavította volna.

2014. április 17.

Persze

Az ember időnként mond ezt-azt meggondolatlanul. Van, hogy elég egy meggondolatlan szó is. Mint most a persze.

2014. április 16.

Több is jár

Jelentem, péntek óta többé-kevésbé Kisfaluban vagyok és jövő keddig itt is maradok! Először ismét csak egy kisfalusi hétvége látszott, és esetleg a húsvéti, megint csak jelentős kórházlátogatási egyeztetéssel. Csakhogy közben elhangzott egy bűvös mondat: „Édesanyjának rehabilitációra van most szüksége.” Jött az információgyűjtés (hova érdemes), telefonálgatás (hol fogadják, mekkorák a várólisták), majd ismét az über szuper protekció bevetése, végül pénteken a Kisfaluba utazás Visegrádon keresztül, ott terepfelmérés és a megegyezés: hétfőn fogadják anyukámat. A hétfőből a szállítás megszervezése miatt végül kedd lett, de mivel Visegrád majdnem ugyanolyan messze van Pesttől, mint Kisfalutól, semmi sem tarthatott vissza attól, hogy ezt a hetet itt töltsem.

2014. április 7.

Egy kicsi nekem is jár

Először dióhéjban a nem kisfalusi dolgainkról. Anyukámnál várjuk nagyon az idősotthoni elhelyezést, pedig ő még mindig azt hajtogatja, hogy haza fog menni, szóval ez nem lesz egyszerű, de nyilván be fogja látni, hogy ebben az állapotban ez nem lehetséges. És ami a jó hír: találtam gazdát Subinak, egy régi, nagyon kedves munkatársam személyében, akinél jobb új gazdát szerintem el sem lehet képzelni. Még csak két napja van nála, és persze még szomorkodik, de talán már kezd megtörni a jég és az új gazdája nagyon akarja Subit és mindent megtesz azért, hogy megszeressen nála. És természetesen ha anyukám olyan állapotban lesz, hogy utazhat autóval, akkor bármikor meglátogathatjuk.

2014. március 21.

Subi

Rájöttem, hogy nem lehetek csöndben. Beszélni kell mindenről, mert ha nem beszélek, nem áramlanak tőlem az információk, akkor nem fognak felém sem áramlani.

2014. március 13.

Csönd van

Igen, csönd van. Egy darabig még biztosan. Ne kérdezzetek, ha letelik a csönd, jelentkezni fogok, ígérem.

2014. március 4.

Mangal Ilona, a félvér lányka

Amikor megrendeltük az idei tél második disznaját, kifejezetten egy kicsike disznócskát szerettünk volna és kifejezetten csak kolbászgyártási célból. Ezek közül végül is csak az első teljesült. De ezen is keményen dolgoztunk. Ugyanis már megtanultuk, hogy mindig egy kb. 30 kilóval nehezebb disznót vágnak le nekünk, mint amit kérünk. Most egy olyan 120 kiló körülit szerettünk volna, ezért mondtunk 90-100 kilót. Mondták, hogy az olyan kicsi, hogy nem is érdemes levágni. Akkor bevallottuk, hogy igazából 120 kilósat szeretnénk, és a lelkükre kötöttük, hogy tényleg ilyen legyen! Megígérték, és akkor derült ki, hogy mangalicát is tudnak adni, méghozzá ugyanolyan áron, mint a hússertést.

2014. február 28.

Tavasz a télben

Más években ilyentájt már mindenki bőszen várja a tavaszt. Idén nem várja senki, mert itt van jószerivel ősz óta, nem is volt telünk. És mégsem olvasom azt sehol, hogy jajdejó! Valószínűleg azért, mert mindenki, legalábbis aki kerttel foglalkozik, azt érzi, amit én: ez így nem normális.

2014. február 27.

6 év

Ma 6 éves a blog. Eljött ez is. Igen, ahogy Era egy éve megjegyezte: váltja a fogait és iskolát keresek neki, természetesen falusit.
Mint máskor, most is Ákos névnapon van a blogszülinap. Szerettem volna csakBeát figyelmeztetni erre, mert tavaly ő írta, hogy sosem tudja, mikorra esik Ákos. De mint ahogy Laci még ősszel észrevette: csakBea eltűnt a blogéletből. Vajon hova lett? Tudja valaki?

2014. február 19.

Nemkívánatosék

Még valamikor, az előző időszámításban írtam egy bejegyzést arról, hogy hogy kaptam rá a sörre, legalábbis az ízesített sörre, bocsánat, radlerre. Ezt a témát szerettem volna folytatni (fogom is, kitartás!), de bajba kerültem. Tényleg az előző időszámításban íródott, tehát még a freeblogos időben. Igaz, már erősen a vége felé, de mégiscsak még akkor. És a freeblog már egy jó ideje végleg kimúlt. Nyom nélkül. (Azokat sajnálom nagyon, akik csak oda írták a blogjukat és elveszett mindenük.) Már említettem itt, hogy én minden blogbejegyzést mentek két helyre is, tehát megvan minden – még az utolsó pillanatban sikerült az összes hozzászólást is elmenteni egy fájlba, azzal csak az a baj, hogy nem lehet tudni, legföljebb sejteni, hogy melyik hozzászólás melyik bejegyzéshez íródott. Na tehát most ez az előző bejegyzést akartam folytatni, de nem tudtam belinkelni. Nagy nehezen megtaláltam az archívumomban, de van fogalmatok arról, mennyit kellett végiglapoznom, hogy a rengeteg, sörre vonatkozó találat közül megtaláljam az igazit? Úgy látszik, ebben blogban a leggyakoribb szó a sör, legalábbis most úgy tűnt. Pedig én még csak nem is voltam sörös, sőt, most is inkább vagyok boros! Na de végül is csak megtaláltam és akkor már elhelyeztem is a blogspoton is a bejegyzést, hogy tudjak rá hivatkozni.

2014. február 4.

Néma fagyálló szúk

Nagyon vigyáztunk arra mindig, hogy nehogy szú kerüljön a mi fafödémes házunkba, mert ha egyszer bevennék magukat a faszerkezetekbe, akkor hajjaj!! Éppen ezért, amikor anno megörököltük szomszédfalusi barátainktól a bútorokat, mindenféle kezelésnek vetettük alá az összes olyat, amin csak kegy icipici lyukat is láttunk. És nem is sejtettük, hogy a szú már régen a házban van.

2014. január 25.

Csak csajosan – második nap

Vasárnap nem igyekeztünk fölkelni, pedig a hasunkra sütött a Nap. Rosszul tettük, mert mire végre fölkeltünk és megreggeliztünk, elkezdett esni az eső. Éppen csak annyira, hogy semmi kedvünk se legyen elmenni járni egyet, bár Pörcnek lett volna.

2014. január 23.

Kettecskén – első nap

Úgy alakult, hogy Újév óta édes jó Lajosomnak minden hétvégén dolga volt, nem tudott Kisfaluba jönni. Nekem meg szemernyi kedvem sem volt egyedül menni, de persze azért mentem volna szívesen. Így hát útitársat kerestem magamnak. Meg is találtam, Ági személyében.

2014. január 14.

„Ilyen volt – ilyen lett” naptár

Mostanra már annyi minden fejlődött a faluban az egyesület jóvoltából, hogy a tavalyi év, legalábbis egy része, amolyan „ilyen volt – ilyen lett” hangulatban telt. Előástunk egy halom régi fotót és elcsodálkoztunk, hogy ennyire kopár volt a falu? Ennyire szürke? Ennyire sáros? Ma már mindez elég hihetetlennek tűnik: a falu tele van fákkal, virágokkal, megújult néhány köztér. Próbáltunk ugyanabból a nézőpontból készíteni a mostani állapotokról is fényképet, ezeket majd meg fogom mutatni. Ez a bejegyzés azonban a naptárról szól, mert az idei naptáron is ezek a képek kaptak helyet.

2014. január 8.

Zöldfejűek szilvesztere

Újévet ünnepelni Pestről megérkeztek szokásosan Eráék is, Szomszédasszonyék is. A szomszédságból Icáék is be szoktak nézni máskor is, most hívtuk őket: töltsék velünk az egész estét. Szerencsére a család kicsi lánya, Rozi délután három órát aludt, így vígan bírta ő is az esti mulatságot. Mert mulattunk rendesen.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...