2016. április 29.

Bakdömping

Mivel tavaly Színes egy héttel korábban ellett a kelleténél, biztosak voltunk benne, hogy idén is így lesz. Nem mertük már kitenni a lábunkat, mert ugyan a kecskeellés normális esetben gondtalan, de mi még csak egyet tapasztaltunk meg és az nem volt éppen gondtalan. Beosztottuk, hogy legalább egyikünk mindig legyen itthon. És minden nap biztosak voltunk benne: ma már aztán tuti! A nagy hidegekben is nyitott ablaknál aludtunk, hogy halljuk, ha éjszaka történik valami. De nem történt semmi. Már lassan lejött a kiírt időpont, amikor nekem három napra Pestre kellett mennek. Biztosak voltunk benne, hogy előtte megellik Színes, de csak nem történt semmi. És alighogy kitettem a lábam, Lajosom hívott, hogy Színest bevitte az ólba, mert nyugtalan, keresi a helyét. Nem hittem el! A következő hír pedig már az volt, hogy hárman vannak, három bakocska. Na ezt végképp nem hittem el! Hogy nálunk mindig csak bakok születnek!
Először Ezüst érkezett meg, farral. Kicsit segíteni kellett, mert a farfekvés miatt nehezen jött ki, de valószínűleg segítség nélkül is megszületett volna, csak lassabban. Ezüst gyönyörű! Szürke, a hátán és a lábacskáin fekete, a fején egy fehér sapi, az álla alatt és a jobb első lábán a zokninál egy-egy fehér csík. És mégis: holnap, kéthetesen gyűrűt kap, egy éven belül pedig megesszük. Mert hiába gyönyörű, van egy nagy hibája: bak. Első napon még le voltak konyulva a fülei, de másnapra megerősödött.
Másodszor Szutyok született meg, lábbal előre, kipottyant. Szutyok egy óriáscsecsemő. Kétszer akkora volt már akkor is, mint a másik kettő és egészen más testalkat: magas, nyúlánk. Ahogy megszületett, szinte egyből ugrált. És ezt azóta sem hagyja abba, ő minden rosszaság kieszelője. Azért lett Szutyok, mert eredetileg fehérnek indult, de van rajta néhány szutyokfolt. És holnap ő nem kap gyűrűt.
Harmadiknak Marcipán jött a világra, szintén lábbal előre. Nagyon picike és gyenge volt. Neki még napokig, majdnem egy hétig le volt konyulva a füle, sokat kellett segíteni neki szopni, lábra sem nagyon tudott állni. M.néni utólag bevallotta, hogy nem sokat adott volna azért, hogy megmarad. De megmaradt, ma már ugyanolyan rosszcsont, mint a másik kettő, bár most is kisebb. Pont úgy néz ki, mint a tavalyi Csoki, csak kicsike, ezért lett a Lajosom szerint bonyolult Praliné helyett Marcipán. És ő is gyűrűt kap holnap, hiába kis cukika, de hát bak.
Balról jobbra: Marcipán, Ezüst, Szutyok
Még az első héten fölkeresett minket Laci, aki a családjával nemrég költözött vissza Kisfaluba és van két anyakecskéjük. Náluk is egy bak született tavaly, de már levágták. És elegük lett abból, hogy mindig gond fedező bakot szerezni, ezért gondolták, kellene egy saját bak. Ezért jött föl hozzánk, hogy megkérdezze: van-e bakunk. Hajjaj, három is! Akkor az egyiket ő megvenné. Vagy inkább elcserélné. Az egyik anyakecskéje már megellett, szintén hármat, de koraszülöttek voltak és elpusztultak. De a másik anya még nem ellett meg, bíztunk benne, hogy ott majd lesz gödölye és elcseréljük. Ennél jobb csere nincs is: egy bakot egy gödölyére. Ebben szépen meg is egyeztünk, de mondtuk neki, hogy még gyűrűzés előtt válassza ki, ki legyen az ő bakja. Aztán szombaton az esőben újra jött és jelentette: megellett a másik kecske is. Na és mit? Naná, hogy egy bakot. Úgy látszik, Kisfaluban csak bakok tudnak születni. Nem örültünk a hírnek, de így is létrejön a csere: így teljesen új vérvonal kerül a kecskéihez. Ő nem akarta kiválasztani, hogy melyik legyen, mi pedig nem mertük neki azt tanácsolni, hogy csak azért mert Ezüst olyan gyönyörű, őt tartsuk meg neki. Hiszen egyértelmű, hogy Szutyok a legéreletrevalóbb, legerősebb. De az is biztos, hogy a legrosszabb is, ezt meg is mondtuk neki, hogy sok baj lesz vele. Azt mondta, az nem baj. Ő viszont gyűrűzni nem tud, nincs se gyűrűje, se fogója. Nem baj, majd mi meggyűrűzzük. Még nem is láttuk a cserealapot, hétvégén talán megnézzük.
Sacika nagyon örült, hogy kis játszópajtásai lettek. És a kispajtások is nagyon örültek, hogy van egy náluk alig nagyobb. De sajnos Színes nem örült ennek a nagy barátságnak: üti-vágja Sacit, ahol éri. Végül kénytelenek voltunk szegénykét elválasztani. Most meg Színest eszi a penész: ha napközben kint vannak legelni, Színes és Saci lekötve, a picik szabadon, akkor ha a kicsikék elfáradnak, nem Színeshez mennek pihenni, hanem Sacihoz. És végül Színes fogja húzni a rövidebbet: ha el lesznek választva, a kicsik Sacihoz kerülnek és Színes marad egyedül.
Saci egyébként a szerelmem és az érzés egyértelműen kölcsönös. Kétkedve fogadjuk, hogy januári lenne, szerintünk későbbi, még mindig elég kicsike és más jelek is arra utalnak, hogy fiatalabb. Tehát valami átverés volt itt. Eleinte Színes volt a pótanyukája, mára már én lettem az. Nagyon örül nekem mindig, pont úgy csóválja nekem a farkát, mint a picik szokták Színesnek. És ha leülök a közelében, egyből az ölembe pattan, ott szokott kérődzni. Imádom. Cukker.
Hát így

3 megjegyzés:

  1. Szia Minyon!
    Nagyon rég óta gondolkodom, hogy írjak-e?
    Inaktív lett a blogod, Annamariéval együtt.
    Remélem, hogy minden rendben van, szeretnék olvasni új bejegyzéseket.
    Ezt mind a kettőtöknek elküldöm...
    Üdv., Feri (a Vályogvető)

    VálaszTörlés
  2. Szia Vályogvető!
    Nagyon kedves vagy, hogy így aggódsz értünk. És bizony igazad van, inaktív lett a blog, de megvan ennek az oka, amit már szokás szerint nagyon régen készülök megírni, de pont azért, mert régen készülök rá, egyre csak dagad(na) az írnivaló.
    És biztos forrásból tudom, hogy Annamarie-val kb. ugyanez a helyzet :) De biztos meg fogja ezt írni ő is.

    VálaszTörlés
  3. Részben megnyugtató, amit írtál. Annamarie blogjára megjegyzést sem tudtam írni...
    Várjuk az új írásod, beszámolód.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...