2014. január 25.

Csak csajosan – második nap

Vasárnap nem igyekeztünk fölkelni, pedig a hasunkra sütött a Nap. Rosszul tettük, mert mire végre fölkeltünk és megreggeliztünk, elkezdett esni az eső. Éppen csak annyira, hogy semmi kedvünk se legyen elmenni járni egyet, bár Pörcnek lett volna.

A bosszúság, hogy nem vittem a fényképezőgépet a misére, nem hagyott nyugodni, így még szombaton megbeszéltük Ágival, hogy vasárnap elkérjük J.bácsitól a templomkulcsot és bemegyünk fényképezni. Azt pedig vasárnap beszéltük meg, hogy templomot fényképezni esőben is lehet. Viszont pont dél volt, mire túlvoltunk a komótos reggelin és a kávén, de én azt tapasztaltam Kisfaluban, hogy általában nem délben ebédelnek, hanem egy óra körül. Gyorsan fölkaptunk egy esernyőt és Pörcöt hátrahagyva siettünk J.bácsihoz, elkérni a kulcsot. És persze, hogy ebben a házban délben szokás ebédelni, sikerült pont az ebédtől kiugrasztani szegényt. De mondta, hogy ettől függetlenül szívesen jön velünk a templomba. Mi elhárítottuk, csak a kulcsot kértük el. Bementünk a templomba, fölkapcsoltuk a világítást, megtaláltuk a fenyőfák égősorának bekapcsolását is szépen sorban, amikor megjelent J.bácsi, hogy ő úgysem szereti, ha forró a leves, inkább utánunk jött, hogy ő kapcsoljon föl mindent. Ekkor már nem lehetett neki nemet mondani, ha ennyire el akart jönni attól a vasárnapi ebédtől.
Csináltam jó néhány képet a feldíszített templomról is (csak egyet-egyet mutatok):
A betlehemről is:
Utána pedig a templomkertben a virágzó szegény hóvirágokról is:
Ezek után meg akartam mutatni Áginak a kastélyt, és éppen elköszöntünk J.bácsitól, amikor Ági megkérdezte a templom melletti házról, hogy lakóház-e. Mondtuk, hogy igen, de J.bácsi hozzátette, hogy az volt régen a kultúr. Ági mondta is, hogy éppen ezért kérdezte, mert inkább annak néz ki, mint lakóháznak. Puff! Én már itt vagyok 12 éve és nem is tudtam, hogy ez a hát volt a kultúr! Ezért már megérte ez a hétvége!
Még azt is mondta J.bácsi, hogy a kastély kertjébe honnan lehet hátulról bemenni. A kastély története röviden: három család is birtokolta egymás után, egészen a II. világháborúig. Akkor persze ezt is államosították és szovjet laktanya, később pedig építőtábor lett belőle. Ennek megfelelően szépen le is pusztult. A falusi legendárium szerint (én így hallottam több helyről is) a rendszerváltás után az akkori polgármester eladta egy cimborájának potom pénzért. Még az is hírlik, hogy fölvette a nem kevés állami támogatást azért, hogy eredeti állapotban helyreállítsa a kastélyt, de persze nem tett ez ügyben semmit. Van egy téglából épült, vakolatlan mellékszárny, inkább néz ki lakótelepi háznak, mint kastélynak, azt használja csak. Ez a cimbora azóta is a kastély tulajdonosa, igen kellemetlen ember hírében áll, én csak egyszer találkoztam vele, de az pont elég is volt. Bár igen könnyű nem találkozni vele, mert mindig hatalmas lakat lóg a kapun, legföljebb akkor lehet látni, amikor auóval be- vagy kigurul rajta. Így aztán amikor megközelítettük a kertet hátulról és megláttunk a kastély mögött egy autót, inkább nem mentünk tovább. Lőttem egy fényképet és haza indultunk.
Még megnéztük a Hősök terét és miközben a még mindig szomorú időben (bár akkor éppen talán nem esett) ballagtunk hazafele, egyfolytában hallottuk, hogy lőnek. Vadásznak, méghozzá pont arra, amerre sétálni készültünk. Így aztán már nem is sajnáltuk, hogy az eső miatt nem indultunk el Pörccel, foghattam volna végig pórázon, hogy le ne lőjék (mert sajnos legálisan megtehetik, hiába van mellettem), abban meg mi az élmény?
Hazaérvén még mindig nem voltunk éhesek. Egy pár almát még a templomba menetel előtt fahéjas cukorral megszórva bedugtam a sparhelt sütőjébe, azok pont el is készültek, mire hazaértünk. Az egyértelmű volt, hogy mi már nem megyünk aznap sehova, csak vissza Pestre, méghozzá úgy célozva, hogy 3-4 óra körül Pesten legyünk. Ágit megismertettem a Carcassone-val, jól belemerültünk a játékba, aztán egyszer csak az órára néztünk és fél3 volt. Hát ennyit a korai visszajövetelről. Még bekaptunk pár falatot, de a szokásos házzárás, vízleeresztés stb.-vel együtt még legalább egy órai tennivaló várt ránk.  Ehhez képest az 5 óra körüli hazaérkezés (Pestre) egész szép teljesítmény volt.
Így töltöttünk együtt egy hétvégét ketten: egy pestiből falusivá válni akaró lány, meg egy falusiból pestivé vált lány, akik mindketten a szívük mélyén nagyon is falusiak. Jó volt, na.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...