2013. június 3.

Más szemével

A múlt héten elmeséltem, hogy milyen volt a nálunk megrendezett L-találkozó és másnap a búcsú és azt is, hogy G. volt az egyetlen rokon, aki ottmaradt a találkozó után és részt vett velem a misén. Ő a nagy családi krónikás és ő is megosztotta a  rokonokkal hétvégi élményeit. Engedélyével, kissé megszerkesztve (a családi vonatkozásokat kihagyva) ezt most közzéteszem itt, hogy lássuk: milyen Kisfaluban lenni más szemével. A beszámolót frissen hazatérve, tehát még múlt vasárnap írta és ezzel végre megkaphatjátok a hőn áhított esőűző boszis fotókat is.

KISFALUSI JEGYZETEK
képes illusztrációkkal
(2013. május 25-26.)

Tegnap és ma: Kisfalu. Tegnap: L.-családi találkozónk, immár hatodik alkalommal, kezd szokásunkká, szinte már tradícióvá válni. Ma: én még mindig Kisfaluban – búcsú és szentmise.
Kezdem a tegnapi nappal. Irány Kisfalu. Nem a száguldós, hanem a tempós haladást lehetővé tevő utat választom: a Folyó völgyében autózom.


Kifelé haladva Budapestből, illetve az urbanizálódott világból, szinte érzem, amint a zsigereim „ellazulnak” és „megtisztulnak”.
A Kisfalu felé vezető úton is meg-megállok:
Kisfaluba körülbelül félháromkor érkezem. Elég szép számmal összejöttünk, nagyban készült a bográcsgulyás. Folyik a traccsparti: kivel mi van, hogy s mint zajlik velünk az élet – mi, itt és most, elég jól érezzük magunkat. Elég jól érezzük magunkat, mert jókat falatozunk is.
Az idő is kedvünkben jár, mert ugyan nincs valami nagy meleg, időnként esőfelhők is fölénk úsznak, de némi csöpörgés után szétoszlanak ezek a feketén gomolygó felhők, s még a nap is ki-kisüt. Meg kell jegyeznem: az időjárás varázslatos fordulatait jórészt háziasszonyunk boszorkányos praktikáinak is köszönhettük:

Aztán következett az ebéd utáni ejtőzés:
Pörc is elégedetten nyújtózik az árnyékban:
Délután öt óra körül kezdem el a családtörténeti projektoros „előadásomat”, I.néniről állítottam össze a vetítésem anyagát. Úgy láttam, hogy sikerült „ráhangolnom” a társaságot a „témára”. Este hét óra körül fejeztük be a beszélgetésünket I.néniről. A társaság ezután összeszedelődzködött, az egy év múlva esedékes folytatás helyét és idejét mérlegeltük, mert milyen jól éreztük magunkat, mondtuk egymásnak a búcsúzkodás közben, de már erősen szürkülni is kezdett, s minden vendég hazament – én maradtam.
A vendégsereglet elvonulása után a szükséges összepakolás, mosogatás stb. után még egy kicsit beszélgettünk, előkerültek régi családi diaképek is – ezeket már nem projektorosan, csak afféle mechanikus léptetéssel kezeltük, de nagy élvezettel néztük, a régi felvételek igazán érdekesek voltak. Tizenegy óra körül aztán mindannyian nyugovóra tértünk.
Másnap, azaz ma bizony csak kilenc óra körül kezdtünk felcihelődni, de az idő biztatónak ígérkezett: hát most is kinn a szabadban ettünk. A késői, de bőséges reggeli után jön a munka: aki eszik, az dolgozzék is (meg érte).
Minyon és én azonban a templomba mentünk, nem lustaságból, hanem mert Kisfaluban ma tulajdonképpen búcsú volt. A templom felé menet még egy kicsit sétáltunk a faluban. Minyon mindenkit ismer, úgyhogy szép tempósan, ide-oda köszöngetve, meg-megállva mentünk a templomba.
A játszótérnél is megálltunk.
Minyon megmutatja ennek a torna- és játékszernek a használatát.
Én ügyetlennek bizonyultam.
Minyontól megtudom: ezt a játszóteret mostanában kezdték felújítani (mert a falu egy pályázaton erre pénzt nyert). Itt is összetalálkozunk egy ismerőssel, jött locsolni a virágokat. A hölgy egyébként kertészmérnök, ő sem őshonos, de már évek óta folyamatosan itt laknak. Néhány perc alatt Minyon a hölgy egész történetét tömören elmondja, nagy hangsúlyt helyezve arra, hogy milyen csodálatos kertje van – és minden növénye, virága nevét tudja (persze, ez a szakmája).
No azért egyszer csak a templomhoz is elérünk. Kezd gyülekezni a hívők nem éppen nagy sereglete. Némi késéssel a pap is megérkezik (neki ez a nap persze eléggé zsúfolt: hiszen több faluban is misézik). A templom kívül-belül szép és rendezett. Talán húszan-harmincan vagyunk, mindenki mindenkit ismer (Minyon engem is bemutat).
Amikor megérkezik a pap is, elkezdünk bemenni a templomba – egy „lépcsőző” gyermek után (elvégre ma gyermeknap is van). A szertartás is szépen-rendben lezajlik. A hívek igazán szépen énekelnek. Egy megfigyelésem: az áldozók között többen vannak az idősebb asszonyok. (Az öregasszonyok azok, akik átmentik a hitet és ezzel egyházukat is a jövőbe – itt és most Kisfaluban is!) A mise utáni társasági esemény „középpontja”: a lelkész.
Hazafelé menet egy idősebb asszony társaságában bandukolunk, a házához érve szíves szóval invitál bennünket, nem lehet visszautasítani, egyébként is búcsú van. Süteménnyel kínál, beszélgetünk. Leginkább természetesen Minyonnal társalog, hiszen őt ismeri. Láthatóan egy folyamatosan ápolt kapcsolatról van szó közöttük, a kertet is megbeszéljük, a veteményeseket, külön egyenként a gyümölcsfákat, a virágokat. Legalább kettő óra, félhárom körül érkezünk haza. Egy-két falatot, amúgy állva, bekapok, aztán bepakolok az autómba, elbúcsúzom a háziaktól – és aztán lassan araszolva, a szó szoros értelmében jól elnyújtva az időt a Folyó völgyében, lassan poroszkálok vissza az urbánus világ(om?) felé.

5 megjegyzés:

  1. Jó volt más szeméből, igen élvezetesen írt beszámolót olvasni, és persze a legjobb volt Téged látni a seprűn! :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük Minyon! Te is be fogsz vonulni az L. család történelmébe egyszer: "volt egy boszorkány is a családban".
    Laci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosítok: "volt egy boszorkány a hozadékok között" :)

      Törlés
  3. Gyönyörű ez a virágos sablon! Kamillavirágok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, már jó régen szedtem le a netről, de nekem inkább százszorszépnek tűnnek.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...