Néma zsongás

Amikor elkészítettük az idei naptárt és már előre bejelöltük rajta az időpontokat, még nem tudtuk, hogy a kacsintgató tavaszt március idusán olyan cudar tél követi, amilyet egész télen nem láttunk. A Tavaszi Zsongáshoz akkor nagyon megfelelőnek tűnt a háromnapos hétvége középső napja, hiszen tavaly is ilyenkor tartottuk és akkor leégett a nyakunk. De a mostanra ígért, havas, éjjel fagyos időjárás nem úgy tűnt, hogy kedvezne a tervezett növényültetéseknek, így az eseményt lefújtuk, vagyis elhalasztottuk. Egy héttel. Most pedig, egy héttel később még mindig a foga fehérjét készül mutatni a tél, így ismét halasztunk, ezúttal két héttel, mert Húsvétkor már mégsem zsongunk.

Ettől függetlenül azért még ellátogattunk a faluba. Óvatosan tettük, figyeltük a jelentéseket, hogy hol estek több ezren a hó fogságába, de Kisfalu fele erről egyszer sem volt szó. Pénteken reggel indultunk neki és fekete aszfaltot láttunk végig, itt-ott a túloldalon befújt pár milliméteres hóval. Eseménytelen volt az utunk, illetve mostanában csak az az esemény, hogy ez a tél alaposan megtépázta a kisfalusi utat, már nem csak a bekötőúton, de bent a faluban is szinte lehetetlen kikerülni a kátyúkat. A Folyó még mindig magas, mitől ne lenne az, hiszen, hol olvad a hó, hol újra esik, ha meg nem a hó esik, akkor az eső. A házhoz érve is összesen csak ennyi hóval találkoztunk:

Később ez is elolvadt, csak nyomokban maradt meg, inkább a sár volt a jellemző. A tavaszi növények viszont úgy döntöttek, hogy mégiscsak tavasz van, így találtam az út mellett lila és fehér ibolyát is:

A tulipánok tovább növelték leveleiket, a krókuszaim viszont kivirágoztak és nem érdekelte őket a fagy:

Vasárnap már a kertbe is kimerészkedtünk, megmetszettük a fákat és levágtuk a nagyon útban levő ágaikat. A friss vágásokon már egyáltalán nem akart megtapadni a fagél, lefolyt, ezzel mutatva, hogy a nedvkeringés már beindult. A veteményesből is kitakarítottuk a tavalyról még mindig ott csúfoskodó paradicsom-, bab- és uborkatámaszokat, lefejtve róluk az elszáradt növényeket, egyúttal teletömve a nyakamat kellemesen szúró és bökő száraz növényi alkatrészekkel. Így nem elég, hogy kellemetlenül csípett a hideg és a szél, amíg kint dolgoztunk, a nyakamat is kellemetlenül csípték ezek. A vetemény most már Szántóvetőre vár, akivel találkoztunk is, mondtam is neki, és ahogy vártam, jól körbe is röhögött.