2013. január 17.

Na de hova?

Már egy éve problémáztam azon, hogy hova fogom tenni a következő, idei naptárt? Az eddigi négy azért volt ott, ahol volt, mert volt a tartócsavaroknak helye az elektromos dobozok sarkában, szöget, csavart pedig nem akartunk fúrni-verni a falba. Még az is megfordult a fejemben, hogy a maja világvége megoldja a problémámat, de a maja világvége ellenem fordult és nem jött el.

Viszont eljött az új naptár, a probléma pedig még mindig nem volt megoldva. Rágtam Lajosom fülét, hogy találjunk ki valami megoldást, ő ki is találta, és megígérte, hogy majd megvalósítja. Majd. Eccercsak. Amúgy Pató Pál urasan. De mivel a füle elkopott a sok rágástól, csak nekilátott a terve megvalósításához. Ehhez először is lement a pincébe egy alkalmas lécet keresni. De a lécet nem csak megtalálni kellett, hanem utána meg is kellett munkálni. Először is le kellett csiszolni. Ehhez nem elég egy jó csiszológép, kell hozzá szakértő felhasználó is. Erre pedig ki is lenne alkalmasabb, mint az éppen előttünk elsétáló Kisvax-család Csongor nevű, 6 éves fiúgyermeke? Aki mindenre fiús, szerszámos munkára kapható? Nem kellett neki most sem kétszer mondani, hogy jöjjön segíteni. Először ódzkodott a csiszológép hangjától, de gyorsan legyőzte és nyomta a gombját pont olyan erősen és pont olyan időben, ahogy és amikor kellett.
A lecsiszolt lécet még le kellett kezelni, ez már rám várt. Két réteg lazúr-alapozót kapott, hogy ne csak lenolajkence legyen benne, hanem mindenféle mentesítő is, mert voltak a lécben szúrágta lyukak. Az alapozós kenés (vagy inkább áztatás) 2-ára el is készült, így a naptárosztás után végre a mi falunkra is fölkerült az összes naptár. A lécekbe rajzszögeket dugtam, azokra akasztottam föl a naptárokat. 
Egy kicsit másféle rajzszög-elrendezésben jövőre még egy hatodik is el fog férni ebben a sorban, a következő években pedig jobban lelógatva kerülhetnek lejjebb a naptárok. Így most még további 7 évre megoldott az elhelyezésük. Az azutánra pedig majd megtaláljuk azután a megoldást.

5 megjegyzés:

  1. Nálad egész évben karácsonyi a hangulat?:-) de legalábbis fenyőerdős...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fenyőerdős?? Hol látsz fenyőerdőt? Ja, a háttér? Nem, az majd tavasszal cserélődik! De most ez tetszik, tavaszig ez marad.

      Törlés
    2. Kicseréltem a hátteret, ez most sokkal aktuálisabb :)

      Törlés
  2. A Csongor nevű fiúgyermek feltűnően szép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Véletlenül tudom, hogy az Auchanban szoktak árulni hasonlókat, előjegyeztessek egzet, ha arra járok? Tudod, ilyen feltűnően szép remek gyerekmunkásokat :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...