2012. december 5.

Majdnem négy nap

Hiába, hogy egy disznóvágás reggel kezdődik és aznap este be is fejeződik, mégis megállapítottuk: kis híján négy napig tart. Pénteken nagyon korán keltünk, hogy minél hamarabb Kisfaluba érhessünk. Sok dolog várt ránk már aznap is: először is be kellett fűteni a házat (10 fok volt bent az érkezésünkkor), majd elpakolni mindent, fölporszívózni, de még előtte a porszívó szétszakadt porzsákját megvarrni, hogy legyen is értelme a porzsáknak. Még jó, hogy időnként adódnak ilyen alkalmak, mint pl. a disznóvágás vagy egy nagy vendégjárás, mert ilyenkor szoktunk olyan rendet varázsolni a házban, hogy csak nézünk, hogy jé, így is lehet?
Délután megérkeztek Egyik Kedves Rokonék is, innentől kezdve már együtt dolgoztunk: megpucoltunk egy kiló fokhagymát és két kiló vöröshagymát, az utóbbit föl is kockáztuk. És ittunk a malacok egészségére, meg ettünk is.
Szombaton ismételten korán keltünk, mert a tavalyi ötlet, hogy terítsük le fóliával a feldolgozás helyszínét, annyira fantasztikus volt, hogy idén is követtük. A megbeszéltek szerint 9-re mentünk a malackákért. Kettőért, mert jövőre korán lesz Húsvét, ezért a kolbásznak szánt 157 kilós mellé vágattunk egy húsnak, na meg sonkának szánt 112 kilóst is. Ott a telepen, ahol a malackáink laktak, amíg éltek, mindig nagyon jóféle pálinkával szoktak várni minket, nem volt ez most sem másképp, ráadásul megkaptuk az üvegben maradt pálinkát, hogy vigyük haza. Na és akkor ittunk a malacok egészségére. És akkor és ott derült ki, hogy a törkölypálinkának nagyon erős ragasztóhatása van, legalábbis ami a száj sarkának a fülekre való ragasztását illeti, főleg, ha még nem ettünk.
A levágott malacokat és Imrét magunkhoz véve tértünk haza, ott gyorsan nekiláttam a szokásos reggeli (hagymás vér és natúr sült máj) készítésének, de a reggeli előtt még ittunk a malacok egészségére. Aztán ettünk is.
Az idő olyan volt, amilyet csak egy banyavérű háziasszony tud csinálni egy ilyen alkalomra: sütött a Nap, nem volt fagy, de nagyon meleg sem, és főleg: nem volt sár. Lehetett kint főni az abálnivalóknak, ezeket a fiúk nagyon hamar föltették.
A kukásnadrágban a főböllér
Aztán a fiúk néha dolgoztak is, és néha ittak a malacok egészségére. Meg ettek is.
Ilyen képet a lányokról nem lehetett készíteni
De mégiscsak több volt a munkával töltött idő, legalábbis idén is föl lettek dolgozva mind a malacok. Sokkal több húst tettünk el, mint eddig (ennek egy része a rokonságnál hever a sóban), emiatt sokkal kevesebb kolbászunk lett, mint szokott: 45 kiló. A hurka mennyisége viszont rekordot döntött: lett legalább 50-60 kiló. És mint mindig ilyenkor, eljött a nap fénypontja, amikor szögre akasztottam a kötényemet és nekiláttunk a vacsorának. De persze a vacsora előtt még ittunk a malacok egészségére. Aztán ettünk is. Toros levest és pecsenyét. Mindketten Samu aktív hozzájárulásával készültek, egyikük a platnin, másikuk a sütőben. Samunak köszönhetően egész nap nem kellett fűtenünk, viszont nyitva voltak az ablakok.
Jól mutatott az eszmerendszeren
A vasárnapi teendőkhöz nem kellett már olyan korán kelni, de volt akkor is sok dolgunk. Éjszakára a hideg autóba költöztettük a húsokat és a hurkákat, mert az kutya-, macska- és egyéb ragadozómentes hely. A húsok ott jól megdermedtek, így sokkal jobb volt őket becsomagolni és a mélyhűtőbe helyezni, ami dugig meg is telt. Utána még hosszas mosogatás és újbóli porszívózás következett, majd egy csöppet már pihenni is tudtunk.
Hétfőn már ismét korán keltünk, mert várt minket a füstölő. Budaörsre szoktuk vinni a kolbászokat, oda pedig úgy a legjobb menni, ha átlépünk Szlovákiába, majd Esztergomnál vissza. Valami hatalmas ellenőrzés lehetett a határokon, minket is megállítottak. A letekert ablakon aztán a rendőr vagy mi egyből megérezte az autóból kicsapó illatot és már nézett is hátra: mi ez a sok kolbász? Van róla papír? Na persze, zsírpapír! De érdekes módon az megnyugtatta őket, hogy vissza is hozzuk Magyarországra, tehát tranzitáru. Ezek után már csak az összes papírjainkat ellenőrizték, még Pörcét is, pedig erre még sohasem volt példa.
Mire a kolbászt leadva Pestre megérkeztünk, dél volt, hiába keltünk hatkor. Így lett az, hogy az egynapos disznóvágás majdnem négy napig tartott. Viszont legalább a haszna nem csak négy napig fog tartani.

13 megjegyzés:

  1. A malacok már biztos nagyon egészségesek, még azok is, akik meg sem születtek... :D
    A Jon Bon Jovi poló azért még mindig nagyot üt! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezekből a nyálasképű Bandszavit ábrázoló pólókból sajnos temérdek van, minden napra jut egy. Időnként ki szoktam őket dekorálni, vagy textilfilccel, vagy varrógéppel. Ha jobban megnézed, itt éppen a szeme alatt van egy varrás :)

      Törlés
    2. Vagyis Bandzsavi (Ákos hívta így, amikor még nokedli volt).

      Törlés
    3. Most, hogy jobban megnéztem, télleg.
      És egy papucsos férfi is feltűnt.
      Tényleg jó idő lehetett! :D

      Törlés
    4. Aki jobbára bent tartózkodott (pl. én is) papucsban volt, aki kint is meg bent is (pl. abált), cipőben. Én nagyon utáltam volna egész nap cipőben lenni, ha nincs rá nyomós ok.

      Törlés
  2. A malackák a sertéstelepen csak leszurva vannak, vagy perzselve és felbontva is (úgymond félsertés formájában)?
    (Megkérdezhetem, hogy arrafelé mennyi az élősúly ára?)
    Mi úgy jártunk a hentessel, hogy már be volt minden hétvégére táblázva. Csak hétköznap volt időpontja. Megbeszéltük, hogy hat órara jön reggel. Fél hétkor felhivtam, hogy elfeledkezett-e rólunk. Kiderült, hogy éjszakás volt és csak hétre jön. Igy "csak" délután kettőre lett kész a két hizóval. A zsir-sütés maradt csak ránk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Perzselve és igény szerint feldarabolva. Az élősúly most 1,65 euro volt, tavaly óta fölment 5 centtel az ára. És olyan 10 euro körüli összeg szokott lenni a perzselés-darabolás.
      Lehetne úgy is, hogy feldolgozzák teljesen, de akkor nem a mi receptünk szerint készülne.

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Ebben az esetben a "jó" mit jelent? Jó alacsony, vagy jó magas? :))

      Törlés
    2. Olcsó értelemben. Szülőfalumban most 480-500 Ft, itt pesten meg 550 Ft-ról hallottam.

      Törlés
  4. Csinos ez az étek a képen. :) Nincs is jobb, mint a friss pecsenye a disznóvágásokon! (De azért én mostanában inkább halakat kívánok, fura.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az se lenne rossz: halvágást, illetve haltort rendezni :) Persze akkor is már pikkely- és bélmentesen kerülne be a házba a hal. És csinálnánk halkolbászt (létezik ilyen?), halhurkát, na és főne a halászlé, készülne a rácponty, nyam!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...