2012. október 18.

Egyszercsak hirtelen

Nem egyszerű nálunk a tervezés, sosem volt az egy ilyen családfő mellett. Hiába próbálok én előre megtervezni egy hétvégét, legalább olyan szinten, hogy megyünk-e egyáltalán Kisfaluba vagy sem (olyat már ne is merjek tervezni, hogy ha megyünk, akkor mikor indulunk?), ha az én édes jó Lajosom egy tollvonással képes ezt keresztülhúzni. Itt van például a múlt hétvége. Igaz, komoly oka volt annak, hogy úgy tervezzük, nem is megyünk egyáltalán, hiszen az időjósok péntekig folyamatosan azt mondták, hogy szombaton országos egész napos eső lesz, de pénteken már csak borús időt jósoltak. És mivel pénteken délután ugyan borús, de egészen elviselhető idő volt, amikor éppen akartam írni egy bejegyzést az előző hétvégénkről (amit az Alföldön töltöttünk), édes jó Lajosom eccercsak hirtelen közölte: Indulunk. Most. És mi akkor indultunk. Gyorsan vettünk a sarki zöldségesnél négy fej karfiolt, útközben még pár tasak szemes borsot, koriandert, mustármagot és Na-benzoátot és már repültünk is.

És bizony jól tettük. Pénteken még egy elég hideg (14 fokos) házba érkeztünk, így egyből begyújtottunk. A hálóban a kályhába és persze a konyhában az új sparheltunkba. És hipp-hopp csuda meleg lett, a hálóban is, de a hatalmas konyha-nappaliban is 20 fok. Nagyon jól dolgozott a sparhelt! És ha már fűtött, főztem is rajta, egyből pénteken egy olyan világbajnok resztelt májat, amilyet nem hogy nem főztem soha, de talán még nem is ettem soha. Vajon az új sparhelt miatt lett ennyire finom?
A szombattal kapcsolatban aztán megint csak alaposan mellétrafáltak az időjósok: gyönyörű, napos, meleg idő volt. A nap nagy részét házon kívül töltöttük (ezt majd külön elmesélem). Délután, amikor hazaérkeztünk, már megint elbírta a fűtést a ház, de akkor még sokkal hamarabb lett nagyon meleg. Ismét világbajnoki lett a sparhelton főtt lapocka-pörkölt, de fölavattam a sütőt is, bár még mindig nincs tepsim: három réteg alufóliából hajtogattam egyet. Rengeteg hatalmasra nőtt padlizsánhoz sikerült jutnom, azokat sütöttem meg. Bár kétség kívül jobb lett volna parázson sütni (így is terveztem eredetileg), de már beesteledett, és semmi kedvem sem volt a sötétben semmit sem látva forgatni őket, így maradt a sparhelt. A sütő nagyon jól vizsgázott: pikk-pakk megsültek. Remélem, hamarosan lesz végre tepsim is és akkor pogácsákat, sütiket, husikákat, vagy kenyeret is süthetek benne.
Vasárnap szokás szerint „nem csináltam semmit”: a szombaton szintén a sparhelton főtt savanyúságlébe tettem el a négy fej karfiolt; a savanyúságba előző nap kiásott torma maradékát (hármat) lereszeltem; vinettavágóval fölaprítottam a megsült és kihűlt rengeteg padlizsánt; pakoltam, mosogattam, stb. stb. és mellesleg körbeugráltam Lajosomat, aki csinálta a „mindent”.
A megsült padlizsánokat a régi sparhelt tepsijébe szedtem ki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...